Katalizátor Műhelybeszélgetés - 2015. május 21.


Időpont: 2015. május 21. (csütörtök) 08.45 – 13.00

Helyszín: BASF, 1132 Budapest, Váci út 30.

A „Katalizátor Műhelybeszélgetéseken” a MAF Társadalmi Befektetések Díj 2014-ben díjazott programjai kerültek bemutatásra azzal a céllal, hogy az előadó vállalatok jó példákkal szolgálhassanak, megoszthassák tapasztalataikat, és a levont tanulságokat a résztvevőkkel. A résztvevőknek a prezentációkat követően, valamint a rendezvény szüneteiben alkalma nyílt az ismerkedésre, a kötetlen beszélgetésre és tapasztalatcserére is.

 

Program

08.45 – 09.00   

Érkezés, regisztráció, networking egy csésze kávé mellett

09.00 – 09.05 

Köszöntő, dr. Molnár Klára, a Magyar Adományozói Fórum igazgatója

09.05 – 09.15   

BASF Kids' Lab – KölyöklaborBASF Hungária Kft.  

Előadó: Béldi-Betegh Aliz, Public Relations Manager

A program a MAF Társadalmi Befektetések Díj Leginnovatívabb Támogatói Program Kategóriában shortlist jelölést kapott 2014-ben.

09.15 – 09.30   

Kérdések, válaszok

09.30 – 09.40 

„Együtt az egészségért!” 2013 CO-OP Hungary Zrt. 

Előadó: Felhalmi Tamás, PR Manager, Sky Marketing

A program a MAF Társadalmi Befektetések Díj JUNIOR Különdíjában részesült 2014-ben.

09.40 – 09.55 

Kérdések, válaszok

09.55 – 10.40 

Kávészünet, networking

10.40 – 10.50 

"Szimbiózisban a Szimbiózis Alapítvánnyal" program – Erste Bank Hungary Zrt.

Előadó: Czafrangó János, good.bee projektvezető

A program a MAF Társadalmi Befektetések Díj Leginnovatívabb Támogatói Program Kategória második helyezettje lett 2014-ben.

10.50 – 11.05 

Kérdések, válaszok

11.05 – 11.15 

InnoMax Díj Invitel Távközlési Zrt. 

Előadó: Tringer Ágoston, PR vezető 

A program a MAF Társadalmi Befektetések Díj Leginnovatívabb Támogatói Program Kategória harmadik, és az Év Társadalmi Befektetési Programja Kategória második helyezettje lett 2014-ben.

11.15 – 11.30 

Kérdések, válaszok

11.30 – 12.00 

Kávészünet, networking

12.00 – 12.10

Közösségi Adományozási Program – MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt.

Előadó: Molnár Csaba, HR és kommunikációs igazgató

A program a MAF Társadalmi Befektetések Díj Leginnovatívabb Támogatói Program Kategória, és az Év Társadalmi Befektetési Programja Kategória első helyezettje lett 2014-ben.

12.10 – 12.25

Kérdések, válaszok

12.25 – 12.35

Samsung SMART SchoolSamsung Electronics Magyar Zrt. 

Előadó: Turcsányi-Szabó Márta, egyetemi docens, programvezető

A program a MAF Társadalmi Befektetések Díj Leginnovatívabb Támogatói Program Kategóriában shortlist jelölést kapott 2014-ben.

12.35 – 12.50

Kérdések, válaszok

12.50 – 13.00

Tájékoztató a MAF Társadalmi Befektetések Díj 2015-ös pályázati kiírásáról

kataliztor

Katalizátor Műhelybeszélgetés, 2015.05.21.

https://www.donorsforum.hu/components/com_gk3_photoslide/thumbs_big/6457182.jpg

A BASF Hungária Kft. BASF Kids' Lab – Kölyöklabor programját Béldi-Betegh Aliz, PR Manager mutatta be.

https://www.donorsforum.hu/components/com_gk3_photoslide/thumbs_big/2780364.jpg

A CO-OP Hungary Zrt. „Együtt az egészségért!” programját Felhalmi Tamás, a Sky Marketing PR Managere ismertette.

https://www.donorsforum.hu/components/com_gk3_photoslide/thumbs_big/4951485.jpg

Az ERSTE Bank Zrt. "Szimbiózisban a Szimbiózis Alapítvánnyal" programját Czafrangó János, a good.bee projektvezetője és Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke mutatta be.

https://www.donorsforum.hu/components/com_gk3_photoslide/thumbs_big/3740726.jpg

Az Invitel Távközlési Zrt. InnoMax Díját Tringer Ágoston, PR vezető mutatta be.

https://www.donorsforum.hu/components/com_gk3_photoslide/thumbs_big/4100947.jpg

A MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt. Közösségi Adományozási Programját Molnár Csaba, HR és kommunikációs igazgató ismertette.

https://www.donorsforum.hu/components/com_gk3_photoslide/thumbs_big/9706628.jpg

A Samsung Electronics Magyar Zrt. Samsung SMART School programját Turcsányi-Szabó Márta és Gecsey Kata mutatta be.