Kárpátok Alapítvány - Roma gyerekek korai képességgondozása


roma gyerekek2018-ban indította el „Roma gyerekek korai képességgondozásához szükséges helyi kapacitások fejlesztése” elnevezésű programját a Kárpátok Alapítvány. 2019-ben eddig 12 projekt közel 40 millió forintos támogatásáról döntött az Alapítvány kuratóriuma.

Tizenkét az Észak-Magyarországi és Észak-Alföldi régiókban működő, hátrányos helyzetű roma közösségek életminőségének javításán dolgozó civil szervezet vesz részt a programban – amelyek projektenként közel 3,1 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülnek meghívásos pályázati úton.  A program közel 300-400 nehéz körülmények között élő, hátrányos helyzetű településen vagy településrészen élő 8 év alatti kisgyermek korai képességgondozásához járul hozzá. A támogatott projektek keretében olyan rendszeres készségfejlesztő programokat, kirándulásokat, táborokat szerveznek a gyerekeknek, amelyek számukra egyáltalán nem vagy alig érhetőek el ezekben a vidéki térségekben. Emellett az érintett szülők gyermekgondozással kapcsolatos információkhoz és szolgáltatásokhoz jutását segítik elő, illetve a romákkal szemben fennálló kirekesztő sztereotípiák oldásán dolgoznak a megvalósítók.

A korai képességgondozás a hátrányos helyzetből, a szegénységből, a szülők alacsony iskolai végzettségéből eredő lemaradásokat és hiányokat igyekszik kompenzálni azzal, hogy komplex szemlélettel és szolgáltatásokkal megteremti a megfelelő fejlődéshez, a képességek és készségek kibontakoztatásához és gondozásához szükséges feltételeket, körülményeket a kisgyerekek és szüleik számára.

További információ a programról: 

http://www.karpatokalapitvany.hu/tartalom/roma-gyerekek-korai-k-pess-ggondoz-s-hoz-sz-ks-ges-helyi-kapacit-sok-fejleszt-se

A Magyar Adományozói Fórum Tagjai