Munkatársak

Klári fotó kicsiDr. Molnár Klára, igazgató

Az Effekteam elődje, a Magyar Adományozói Fórum (MAF) 2006-os megalakulása óta a szervezet igazgatója. Egyetemi tanulmányai során a Miskolci Egyetem politológia, valamint jogász szakán szerzett diplomát. Posztgraduális tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen – európai jogi szakjogász –, majd az ELTE-n – környezetvédelmi szakjogász – végezte. A szakvizsgáját követően 2006-ig ügyvédként dolgozott. Számtalan egyesület, alapítvány bejegyzésében és munkájában segített, 2005 folyamán pedig önkéntesként segítette a munkát a MAF egyik alapító tagjánál, a Maholnap Magyar Jóléti Alapítványnál. 
 
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
 
 
 
 
gyongyver csider kicsi vágottCsider Gyöngyvér, projekt- és marketingkommunikációs asszisztens
 
2019 februárjában csatlakozott a Magyar Adományozói Fórum csapatához projekt- és marketingkommunikáció asszisztensként. Tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán végezte, alapképzésen szabad bölcsészet, mesterképzésen pedig horvát nyelv és irodalom szakos diplomát szerzett.
 
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
 
 
 
 
hnagy boglarkaH.Nagy Boglárka, CSR projekt menedzser
 
Politológusként végzett az ELTE Jogi karán, majd ugyanitt a Társadalomtudományi karon szerzett közösségfejlesztő és civil szakmenedzser képesítést. Több civil szervezetnél végzett különböző tevékenységeket, döntően kulturális-művészeti- tudományos területen, és munkájával számos projekt megvalósulását segítette. A versenyszférában kereskedelmi menedzserként, valamint a humánerőforrás területén szerzett vezetői tapasztalatot. 
 
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
 
 
 
 

PI foto kicsiPál Ildikó, PR, kommunikáció

12 évig dolgozott újságíróként és szerkesztőként többek között a Magyar Televízióban, a Magyar Rádióban, valamint online médiumokban. Több évig volt sajtókapcsolati vezető egy integrált kommunikációs ügynökségnél, olyan ügyfelek kommunikációját támogatta, mint a Danone, az Alstom, a Tetra Pak vagy a Knauf Insulation. 2014-től szabadúszó kommunikációs szakemberként dolgozik, ezalatt is több társadalmi célú kezdeményezés kidolgozásában, valamint PR és kommunikációs munkájában vett részt. Az Effekteam csapatát külsős munkatársként erősíti.

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

 

 

hajnalka_veres_papp

Veres-Papp Hajnalka, projekt- és irodavezető

2009 szeptembere óta segíti az egyesület munkáját.  Kezdetben önkéntesként, 2010 márciusától igazgatói asszisztensként, jelenleg pedig projekt- és irodavezetőként lát el feladatokat a szervezetnél. 2008-ban végzett a Debreceni Egyetem szociológia szakán. Egy kislány, Liza anyukája.

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

 

  • A MAF
  • MAF Tagok
  • MAF Partnerek