2008. december 9., Kogart Ház
A konferencia 3 szekciójában mind céges, mind civil támogatók bemutatkoztak és tapasztalatot cseréltek. Kerekasztal beszélgetés keretében fény derült arra, hogy a különböző típusú adományozók hogyan élik meg a többi szektorban tevékenykedő támogatókkal való együttműködést, min áll vagy bukik meg az összefogás közöttük. A témában Bécsy Etelka (Szociális és Munkaügyi Minisztérium), Farkas Tamás (Székesfehérvár Önkormányzata), Lovassy Tamás (Demján Alapítvány), Polgár András (Polgár Alapítvány az Esélyekért) és Móra Veronika (Ökotárs Alapítvány) osztották meg tapasztalataikat.
Szó esett arról is, hogy hogyan oszlik meg a vállalat kapacitása a támogatói tevékenység és annak kommunikálása során, valamint hogy a cégek támogatásait mennyiben veti majd vissza a gazdasági válság. Ebben a témában is különböző szektorok szereplőit szólaltattuk meg, Kriza Mátét (Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért), Károlyi Zsuzsannát (E.ON), Dr. Majorosi Emesét (Pannon GSM) és Sas Erikát (Alcoa-Köfém Kft.).
A konferencia utolsó részében olyan kuriózumokról hallhattak az érdeklődők, mint a - magyar nyelvre nehezen átültethető - venture philanthropy koncepciója (Varga Éva, NESsT), az idehaza szintén kevésbé ismert közösségi alapítványok jelentősége és szerepe (Lekeny Hajnal, Kárpátok Nemzetközi Alapítvány), az ifjúsági szervezetek és a cégek viszonya (Letenyeiné Mráz Márta, Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat és Kis Ákos, Szertelen Egyesület), valamint betekintés nyerhettünk, hogy Szlovákiában mik jellemzik az egyéni illetve a vállalati adományozókat (Lenka Ilanovska, Szlovák Adományozói Fórum).
Kérjük, töltse le a konferencia programját és a konferencián elhangzott prezentációkat!
Együttműködés különböző típusú adományozók között c. panelbeszélgetés résztvevői, a képen balról: Polgár András (Polgár Alapítvány az Esélyekért), Móra Veronika (Ökotárs Alapítvány), Farkas Tamás (Székesfehérvár Önkormányzata), Bécsy Etelka (Szociális és Munkaügyi Minisztérium), Lovassy Tamás (Demján alapítvány)
Felelősség, fenntarthatóság, adományozás c. panelbeszélgetés résztvevői, a képen balról: Dr. Majorosi Emese (Pannon GSM), Károlyi Zsuzsanna ( E.ON), Sas Erika (Alcoa-Köfém), Kriza Máté (Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért)
Pillanatkép a konferencia szünetében
Lenka Ilanovska (Szlovák Adományozói Fórum)
Lekeny Hajnal (Kárpátok Nemzetközi Alapítvány)
A közönség is kérdez
Pillanatkép az előadások alatt
Beszédet mond Kovács Gábor (Kogart Alapítvány)
A díjátadót felkonferálja dr. Molnár Klára (Magyar Adományozói Fórum)