Elnökség

nyilas_orsolyaNyilas Orsolya, elnök

Külső kommunikációs vezető, Coca-Cola HBC Magyarország

Tanár, kommunikációs szakember, aki 2017. szeptemberében csatlakozott a Coca-Cola HBC magyar csapatához külső kommunikációs vezetőként. Feladatai közé tartozik a cég külső kommunikációs stratégiájának tervezése és irányítása, a szponzorációs és társadalmi felelősségvállalási programok kialakítása és működtetése. Pályája 2001-ben indult a Philip Morris Magyarország Kft-nél, ahol főként Public Affairs feladatokat látott el, de részt vett a cég CR és PR kampányainak tervezésében és megvalósításában is. Ezt követően 2004-ben egy éven át az OFFICE Holdings Ltd. londoni központjában dolgozott supervisor-ként, majd 2005-ben az Avon Kozmetikai Kft.–nél folytatta munkáját, mint PR tanácsadó. 2007-ben újabb váltás következett pályafutásában, amikor is az akkori Pannon, ma már Telenor Magyarország Zrt. kommunikációs csapatához csatlakozott. Széles körű vállalati kommunikációs tevékenységet végzett (marketing PR, vállalati PR, social media, kríziskommunikáció) és többek között ő felelt a cég 2010-es névváltásához kapcsolódó külső kommunikációs stratégia kidolgozásáért és megvalósításáért. 2011-ben a Vodafone Magyarországhoz igazolt, ahol közel 4 éven át a vállalat belső kommunikációs és vállalati felelősségvállalási igazgatójaként dolgozott. A Samsung Electronics magyar csapatához 2015 év elején csatlakozott vállalati kommunikációs vezetőként, ahonnan egy éles váltással az FMCG világába tért vissza 2017 őszén. 2012 óta elnökségi tag a Magyar Adományozói Fórumnál.

 

Magyar_Heni_kicsi_2

Magyar Henrietta, alelnök

Public Affairs és kommunikációs vezető, Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft.

2000 óta dolgozik vállalati kapcsolatok, vállalati felelősségvállalás, belső- és külső kommunikációs területeken, hazai és nemzetközi munkakörnyezetben. Szakmai karrierjét a Brit nagykövetség Információs és Sajtóosztályán kezdte, majd 7 évig dolgozott a Vodafone Magyarországnál, ahol egyrészt elindította és vezette a Vodafone Magyarország Alapítvány működését, valamint úttörő szerepe volt a vállalati felelősségvállalás terület kialakításában és megszilárdításában. Ezt követően a Tesco Magyarországnál támogatta a vállalati kommunikáció valamint a vállalati felelősségvállalás stratégiájának kialakítását, irányítását és megvalósítását. 2017 őszétől a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft.-nél a Public Affairs és vállalati kommunikációs területek munkáját szervezi.

 

vera_moraMóra Veronika, alelnök

Igazgató, Ökotárs Alapítvány

Biológus, szervezetpszichológus, az Ökotárs Alapítvány igazgatója. Korábban a Milieukontakt Oosteuropa, majd az Ökoszolgálat Alapítvány munkatársa volt. Az elmúlt másfél évtizedben több különböző környezetvédő szervezet aktivistájaként vett részt kampányok, nyomásgyakorló és tudatformáló akciók szervezésében. Környezetvédőként szakterülete elsősorban a mezőgazdasági géntechnológia és az ökológiai fogyasztóvédelem. 1999-2006 között a Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottság tagja.

 

  

schubauer_krisztinaSchubauer Krisztina, alelnök

Marketing és kommunikációs vezető, Hiventures

Tanulmányait tekintve a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi okleveles közgazdászként végzett, specializációi környezet és erőforrás gazdálkodás, valamint marketingkommunikáció. Ezt követően posztgraduális képzésben CSR szakközgazdászként végzett a Metropolitan Egyetemen, később a University of Leedsen. Jelenleg a Hiventuresnél- Közép- Kelet – Európa egyik legnagyobb kockázati tőkebefektető társaságánál-  marketing és kommunikációs vezető, csapatával a hazai startup és innovációs ökoszisztéma fellendítésén dolgozik. Ezt megelőzően marketing, kommunikációs és fenntarthatósági projektmenedzserként vállalat meghatározó szerepet olyan nagyvállaltoknál, mint a Microsoft, GE, PwC vagy Mediaworks. Személyes felelősségvállalása, hogy fenntarthatósági szakértőként megszállottan próbálja a hazai szervezeteket mérettől és iparágtól függetlenül a fenntartható fejlődés, társadalmi és környezeti gondoskodás irányába terelni.

 

Tulik Ágnes, alelnök

Marketing és kommunikációs vezető, Törley Pezsgőpincészet Kft.

Tanár, sportriporter, közgazdász, marketing és kommunikációs szakember. 2016 szeptemberében csatlakozott a ’pezsgő világához’, a Törley Kft.-hez, mint marketing és kommunikációs vezető.  Feladatai közé tartozik a teljes belföldi piac marketing, illetve belső és külső vállalati kommunikációs stratégiájának tervezése és irányítása, a szponzorációs és társadalmi felelősségvállalási programok kialakítása és működtetése. Jelenlegi kinevezését megelőzően reklámügynökségeknél, (mint például McCann Erickson), és nagyvállalatoknál (úgymint a British American Tobacco vagy a Provident Kft.), látott el marketing, kommunikációs vezetői és szóvivői feladatokat. A Törley Kft.-hez a  Szerencsejáték Zrt. –től érkezett, ahol marketing és kommunikációs igazgatóhelyettesként illetve szóvivőként dolgozott több mint 6 évig.  Fogyaszt alkoholt (de mértékkel), szereti a focit (és sok más sportot), a közhiedelemmel ellentétben pedig, nem tudja megmondani a szombati öt nyerő lottószámot. Az EMVFE alapító tagja. Rendszeresen szervez önkéntes akciókat családja, barátai körében, főleg gyermekek megsegítésére, elsősorban határon túlra. Két kislány, Kamilla és Adél anyukája.