fbpx

Közösség.Hatás.Jövő.

Megoldás 1

CSRD műhely: Felkészülés az ESG alapú fenntarthatósági jelentéstételre

A nagyvállalatoknak idén januártól kell alkalmazniuk az új ESG szabályokat, jövő tavasszal pedig már fenntarthatósági jelentést kell készíteniük, mely kötelezettség évente…

Projektasszisztenst keresünk az Effekteam csapatába

Keressük az Effekteam csapatának új tagját, akihez közel áll a vállalati felelősségvállalás és a fenntarthatóság kérdése, és szívesen csatlakozna hozzánk projektasszisztensként,…

„Mi a jövőben gondolkodunk, és eszerint alakítjuk CSR programjainkat is”

Az E.ON Hungária Csoport kötelességének érzi, hogy alaptevékenységén túl különféle CSR programokkal, vállalati pályázatokkal, önkéntes aktivitásokkal is tegyen a szűkebb és…

Miben más a CSRD-ESG műhely, mint egy képzés vagy tanácsadás?

Az Effekteam és a Denxpert közös szervezésében megvalósuló CSRD-ESG műhely egyedülálló módon, 6 hetes program keretében, nemzetközileg elismert szakértők és mentorok…

Effekteam: 18 év – 18 érv

Az Effekteam megalapításának 18. évfordulója alkalmából készült ez az ünnepi összeállítás, melyben a szervezet tisztségviselői, vállalati és nonprofit szakemberek, tagok és…

„A társadalmi felelősségvállalás közös ügyünk”

A Vodafone Magyarország 2003-ban azzal a céllal hozta létre alapítványát, hogy – a technológia vívmányaira építve – ösztönözze a társadalmi változások…

Videó a hamarosan induló ESG-CSRD felkészítő műhelyről

Április 18-ig lehet jelentkezni az Effekteam és a denxpert közös ESG-CSRD műhelyére, amely egyedülálló módon, 6 hetes gyakorlatorientált program keretében, nemzetközileg…

„A komplex értékteremtésben hiszünk”

A Samsung Magyarország fontos célkitűzése, hogy pozitív változásokat idézzen elő az emberek mindennapi életében. Ennek érdekében nemcsak a technológia vívmányait próbálja…

Nagyító alatt az ESG társadalmi területe

A Conference Board globális nonprofit think tank az elmúlt évben számos beszélgetést folytatott vállalati felsővezetőkkel az ESG társadalmi dimenziója kapcsán, és…
Saját hírek

CSRD műhely: Felkészülés az ESG alapú fenntarthatósági jelentéstételre

A nagyvállalatoknak idén januártól kell alkalmazniuk az új ESG szabályokat, jövő tavasszal pedig már fenntarthatósági jelentést kell készíteniük, mely kötelezettség évente a cégek egyre szélesebb körére terjed ki. Az Effekteam ezért a Denxpert Solutions vállalattal együttműködésben gyakorlati fókuszú CSRD műhelyt indít, ahol a résztvevők hozzájuthatnak ahhoz a vállalatra szabott tudáshoz és rendszerhez, amely a szabályozásoknak megfelelő adatgyűjtés és jelentéstétel megvalósításához szükséges.

Elolvasom
Saját hírek

Projektasszisztenst keresünk az Effekteam csapatába

Keressük az Effekteam csapatának új tagját, akihez közel áll a vállalati felelősségvállalás és a fenntarthatóság kérdése, és szívesen csatlakozna hozzánk projektasszisztensként, hogy közösen tudjuk elősegíteni az üzleti és non-profit szereplők közösségi befektetéseit, valamint a vállalatok fenntarthatósági aktivitásait a valódi, előremutató társadalmi változások érdekében.

Elolvasom
Saját hírek

„Mi a jövőben gondolkodunk, és eszerint alakítjuk CSR programjainkat is”

Az E.ON Hungária Csoport kötelességének érzi, hogy alaptevékenységén túl különféle CSR programokkal, vállalati pályázatokkal, önkéntes aktivitásokkal is tegyen a szűkebb és tágabb környezetében élő közösségek jóllétéért. Losonczi Gergely, a cégcsoport vállalati kommunikációs vezetője az E.ON társadalmi felelősségvállalásának gyakorlati megvalósításába nyújtott bepillantást, és kitért arra is, hogy milyen szerepet tölt be ebben az Effekteam.

Elolvasom
Saját hírek

Miben más a CSRD-ESG műhely, mint egy képzés vagy tanácsadás?

Az Effekteam és a Denxpert közös szervezésében megvalósuló CSRD-ESG műhely egyedülálló módon, 6 hetes program keretében, nemzetközileg elismert szakértők és mentorok segítségével vezeti be a résztvevőket a CSRD-ESG témakörének részleteibe, a szabályozásoknak megfelelő adatgyűjtés és jelentéstétel rejtelmeibe.

Elolvasom
Saját hírek

Effekteam: 18 év – 18 érv

Az Effekteam megalapításának 18. évfordulója alkalmából készült ez az ünnepi összeállítás, melyben a szervezet tisztségviselői, vállalati és nonprofit szakemberek, tagok és szakmai partnerek mondják el, hogy mit is jelent számukra az egyesület, milyen élményeik és emlékeik fűződnek hozzá az elmúlt közel két évtizedből.

Elolvasom
Saját hírek

„A társadalmi felelősségvállalás közös ügyünk”

A Vodafone Magyarország 2003-ban azzal a céllal hozta létre alapítványát, hogy – a technológia vívmányaira építve – ösztönözze a társadalmi változások előmozdítását, az emberek életminőségének javítását. E törekvésével összhangban a szervezet számos sikeres társadalmi felelősségvállalási programot valósított meg, és több mint 2 milliárd forint támogatást osztott szét az elmúlt két évtized során. Ezek kapcsán beszélgettünk Flakstad Emőkével, a Vodafone Magyarország Alapítvány ügyvezetőjével.

Elolvasom
Saját hírek

Videó a hamarosan induló ESG-CSRD felkészítő műhelyről

Április 18-ig lehet jelentkezni az Effekteam és a denxpert közös ESG-CSRD műhelyére, amely egyedülálló módon, 6 hetes gyakorlatorientált program keretében, nemzetközileg
elismert szakértők és mentorok segítségével készíti fel a résztvevőket a CSRD-alapú ESG jelentéstételre. A program iránti érdeklődésekre válaszul, elkészült egy rövid videó, amely összefoglalja a műhely legfontosabb célkitűzéseit, és bemutatja, hogy mi mindenre számíthatnak a jelentkezők.

Elolvasom
Saját hírek

„A komplex értékteremtésben hiszünk”

A Samsung Magyarország fontos célkitűzése, hogy pozitív változásokat idézzen elő az emberek mindennapi életében. Ennek érdekében nemcsak a technológia vívmányait próbálja kiaknázni, hanem a munkatársak fizikai és szellemi erőforrásait is igyekszik a jó ügyek szolgálatába állítani. A vállalat társadalmi felelősségvállalási tevékenysége kapcsán Samu Zsófia kommunikációs vezetővel beszélgettünk.

Elolvasom
Saját hírek

Nagyító alatt az ESG társadalmi területe

A Conference Board globális nonprofit think tank az elmúlt évben számos beszélgetést folytatott vállalati felsővezetőkkel az ESG társadalmi dimenziója kapcsán, és 26 cég esetében közelebbről is megvizsgálta a társadalmi hatásokra vonatkozó vállalati stratégia megvalósítását. Az így feltárt információk alapján készült el a „Zooming in on the ’S’ in ESG” című jelentés, amely az ESG társadalmi vetületével kapcsolatos legfontosabb megállapításokat összegzi.

Elolvasom

Megoldás 2

Megoldás 3

Pályázati aktualitások

Pályázati aktualitások

Mi az a hatékony környezeti és társadalmi befektetés?

A hatékony környezeti és társadalmi befektetések célja a pozitív, mérhető társadalmi és környezeti hatás generálása. Ez a szemlélet lehetővé teszi, hogy a kedvező változások iránt elkötelezett vállalatok és szervezetek az eddigieknél lényegesen nagyobb hatást érjenek el.

Alapelve, hogy a gazdasági szereplők a rendelkezésre álló tőkéjüket és egyéb erőforrásaikat olyan projektekbe, termékekbe, szolgáltatásokba és vállalkozásokba fektetik, amelyek pozitív és mérhető társadalmi és környezeti hatást fejtenek ki potenciális értéket teremtve mind a befektetők, mind a közösség számára.

Lépjen velünk kapcsolatba!

Miért érdemes tagnak lenni?

Tagjaink nemcsak eseményeinken, konferenciáinkon, workshopjainkon vehetnek részt, de részesülnek szakmai platformjaink nyújtotta további előnyökből is a networkingtől a tudásmegosztáson át a szakmai nyilvánosság biztosításáig – emellett értékes szolgáltatásainkból is jelentős kedvezményeket kapnak.

Miért dolgozzon velünk?

Egyesületünk 2006-os megalakulása óta a vállalati felelősségvállalás valamint a társadalmi fenntarthatóság iránt elkötelezett szakemberek egyik legelismertebb platformja. Naprakész nemzetközi tudásunk és széles szolgáltatási palettánk lehetővé teszi, hogy mind a felelősen gondolkodó vállalatok, mind a közösségi befektetések, vállalati támogatások iránt nyitott társadalmi szervezetek hatékony partnerévé váljunk, hidat és összeköttetést is biztosítva a különböző szektorok között.

Tagjaink

Iratkozzon fel hírlevelünkre!