Siemens - Festéket, edzőcipőt és söröskorsót ragadva segítettek a Siemens önkéntes dolgozói


Bokréta2 webAz idén 130 éves fennállását ünneplő vállalat önkénteseinek ősszel több színes támogatói program során is alkalmuk volt segíteni a rászorulókon. A jótékonykodás jegyében a cég munkatársai ezúttal egy csepeli gyermekotthon falait varázsolták hangulatosabbá, valamint többen az idei Spar Maratonon és a Siemens saját szervezésű sörfesztiválján is részt vettek.

A Siemens Önkéntes Közössége októberben a csepeli Bokréta Gyermekotthon egyik épületének külső falait szépítette meg, amelyet aztán az ott élő gyermekek díszítettek tovább, így lett még barátságosabb és otthonosabb a végeredmény.

A vállalat dolgozói emellett negyedik alkalommal vágtak neki a Spar Maratonnak, ahol - mint minden évben - ezúttal is a jótékonyságon volt a hangsúly. Ismét a Bátor Tábor számára gyűjtöttek adományt és szuper eredménnyel, életre szóló emlékekkel távoztak az eseményről. A Siemens magyar csapata ezúttal 25 csehországi kollégával is kiegészült, akik részvételükkel szintén hozzájárultak az adománycél eléréséhez.

A Siemens mindezen felül idén is megrendezte a már hagyománnyá vált jótékonysági sörfesztiválját, a Siemens Oktoberfestet. Természetesen ebben az évben is egy nemes cél mellé álltak a cég munkatársai, hiszen a belépőjegyekkel a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkáját támogatták. A rendezvény népszerűségét jól mutatja, hogy az 1.500 forintos belépőjegyek árából 427.500 forint gyűlt össze. Az egyesület elmondása szerint ebből az összegből több mint 7 500 db élelmiszercsomagot tudnak majd összeállítani és eljuttatni a rászorulóknak.

A Magyar Adományozói Fórum Tagjai