Telenor- Két magyar fiatalt is beválasztottak a Telenor Youth Fórumba


telenor logo2017. december 8-11 között rendezik meg az ötödik, éves Telenor Youth Fórumot Oslóban. Az eseményen Magyarországot két fiatal képviseli a nemzetközi csapatban, akiket világszerte 7000 jelentkezőből választottak ki. A TYF küldöttek service design workshopon vesznek részt, amelyen egy globális, társadalmi kihívásra keresnek digitális megoldást, valamint közösen vizsgálják a digitális technológia és a béke kapcsolódási lehetőségeit. A kiválasztott fiatalok emellett a Nobel Békehét rendezvényein is részt vesznek.

A TYF és a Nobel Békeközpont fiatal, tehetséges vezetőket gyűjt össze mind a 12 országból, ahol Telenor leányvállalat működik. A kiválasztottak ezután közösen dolgoznak olyan feladatokon, amelyekben digitális megoldásokkal igyekeznek valós társadalmi változást vinni a világba. Magyarországot két fiatal képviseli a nemzetközi csapatban: a 21 éves, kecskeméti Baukó Bettina Gréta és a 23 éves, budapesti Mátyás Máté.

Baukó Bettina Gréta pszichológiát tanul az ELTE PPK-n, és mellette több éves tapasztalatot szerzett önkéntesként az Autizmus Központnál, az Autizmus Alapítványnál és a Cseperedő Alapítványnál. Gréta elkötelezett a társadalmi kérdések iránt, és kész aktívan tenni a sztereotípiák ellen, hogy segítse a mentális problémákkal küzdő fiatalokat.

Mátyás Máté a budapesti Corvinus egyetemen szerezte a diplomáját, ezt követően közigazgatást tanult a University College London, Shanghai Jiao Tong University és a University of California egyetemeken. Ő is jelentős önkéntes tapasztattal rendelkezik, angolt és németet tanított kórházban fekvő gyerekeknek az Amigos a Gyerekekért Alapítvány szervezésében.

Nagyon örülünk, hogy ilyen elkötelezett jelölteket küldhetünk Oslóba, akik az éves projektmunka során segítenek innovatív, digitális megoldásokkal küzdeni egy jobb társadalomért és az egyenlőtlenségek megszüntetéséért.” mondta Christian Wulff Sondergaard, a Telenor Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese.

A Telenor Youth Forum programról a következő linken található további információ: http://www.telenor.com/youthforum

A Magyar Adományozói Fórum Tagjai