NESsT- Elkészültek a SEFORÏS kutatói konzorcium eredményei


nesst_logo

Az EU által támogatott SEFORÏS kutatói konzorcium 2015-ben mélyreható kutatást végzett 1030 társadalmi vállalkozást vezető szakember bevonásával, köztük több mint 100 magyar menedzserrel. Az elmúlt években a kutatásban résztvevő 9 európai országban, Oroszországban és Kínában ezek a vállalkozások 500 000 embert foglalkoztattak közvetlenül, több mint 6,06 milliárd eurót termeltek, és mintegy 5,5 millió embernek segítettek elhelyezkedni a versenyképes munkaerőpiacon.

"Megfigyeltük, hogy a társadalmi vállalkozások fenntartható, ún. hibrid szervezetek. Miközben a bevételek és a finanszírozási források létfontosságúak a túlélés szempontjából, továbbra is szigorúan védik társadalmi küldetésüket, függetlenül attól, hogy régi bútorokat hasznosítanak újra vagy a hulladék újrahasznosításával foglalkoznak-e "- írja Johanna Mair professzor.

 

Úgy találták, hogy átlagosan a társadalmi vállalkozások 65%-a nyomon követi a "társadalmi hatást" a kedvezményezettek vagy az ügyfelek számának megfigyelésével - itt az arány a portugál 97%-tól spanyol 48%-ig változik.  A társadalmi vállalkozások mintegy 70%-a finanszírozta tevékenységeinek legnagyobb részét áruk vagy szolgáltatások egyéni vásárlók részére történő értékesítésével - Románia és Magyarország kivételnek bizonyult ebben az esetben. A befektetők viszonylag csekély szerepet játszottak minden országban, Kína kivételével.

Elsődleges kedvezményezettek közé tartoznak a gyermekek és a fiatalok, valamint a nonprofit szervezetek. Kína, Németország és Oroszország kivételével minden országban a társadalmi vállalkozások nagy része foglalkozott a munkanélküliség enyhítésével is. Magyarországon, Romániában és Oroszországban a társadalmi vállalkozások kedvezményezettjeinek 40-50%-a hátrányos helyzetű: fizikai vagy mentális sérült.

Az olyan országokban, mint Kína, Portugália, Románia és Spanyolország, a legtöbb társadalmi vállalkozást férfiak irányítják (55%, 58%, 59% és 70%). Ez a nemek közötti egyenlőtlenség Magyarországon, Svédországban és Oroszországban az ellenkező irányba fordult át, ahol a társadalmi vállalkozások vezetőinek 61% -a, 65% -a és 62,5% -a nő.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

"Eredményeink a többi szociális vállalkozás számára is referenciaértéket jelentenek, és szilárd alapot nyújtanak a kormányok, támogató szervezetek és befektetők tájékozottabb döntéshozatalához" - mondta a SEFORÏS kutatója, Marieke Huysentruyt.

Ez a tanulmány elsőként tárta fel a társadalmi vállalkozások közötti konvergencia országhatárokon átívelő modelljeit a piaci magatartás, az alapvető tevékenységek, a versenytársak és a demográfiai profil tekintetében. Ugyanakkor a SEFORÏS kutatói megemlítettek néhány "érdekes" regionális és országspecifikus különbséget, amelyek azt mutatják, hogy "további vizsgálatok indokoltak annak érdekében, hogy jobban megértsék a társadalmi vállalkozási modelleket és a jövőben szükséges támogató intézkedéseket".

 
 
 
 

Minden olyan társadalmi vállalkozó számára, aki saját teljesítményét a világ más részein működő társadalmi vállalkozások teljesítményéhez, fejlődéséhez szeretné viszonyítani, örömmel tájékoztatjuk, hogy a világ legnagyobb és legszigorúbb, a társadalmi vállalkozásokról szóló adatbázisa elérhetővé vált. Az ingyenesen elérhető országjelentéseket a SEFORÏS, a NESsT-tel együttműködésben publikálta.

A magyarországi kutatás eredményeit bemutató országjelentés, valamint az áttekintő, illetve más országokról szóló eredmények az alábbi linken  találhatók:

http://www.seforis.eu/hungary

http://www.seforis.eu/reports/

Továbbra is elérhetőek a SEFORÏS honlapján a felmérés eredményeire alapozott tréningsorozat különböző szakterületeket felölelő képzési anyaga:

1. Modul: „Társadalmi vállalkozások és társadalmi változások: Stratégiák a társadalmi hatás eléréséhez.”

2. Modul: „A társadalmi finanszírozás kihívásai”

3. Modul: „Vállalkozás irányítás: felelősség és lehetőség”

4. Modul: „A társadalmi hatásunk növelése: Innováció és egyéb stratégiák”

5. Modul: „SEFORÏS: a társadalmi vállalkozások társadalmi hatást növelő stratégiái, kihívásai.”

 

A Magyar Adományozói Fórum Tagjai