Munkatársak

DrMolnarKlara200m

Dr. Molnár Klára, igazgató

2006 márciusa óta a Magyar Adományozói Fórum (MAF) igazgatója. 1998-ban végzett a Miskolci Egyetem politológia szakán majd 1999-ben ugyanott jogász szakon. Posztgraduális tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen - európai jogi szakjogász-, majd az ELTE-én - környezetvédelmi szakjogász- végezte. 2004-ben szakvizsgázott, majd 2006-ig ügyvédként dolgozott. Számtalan egyesület bejegyzésében és munkájában segített, 2005 folyamán pedig önkéntesként segítette a munkát a MAF egyik alapító tagjánál, a Maholnap Magyar Jóléti Alapítványnál.

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

KojnokValeria

Kojnok Valéria, kommunikációs menedzser

2010 júniusa óta segíti a Magyar Adományozói Fórum tevékenységét, kezdetben önkéntesként, 2011. júliusa óta kommunikációs menedzserként vesz részt a szervezet munkájában. A Debreceni Egyetem történelem és angol nyelv  és irodalom szakának elvégzése után a PHARE Menedzsment Tréning projektjében vett részt társtrénerként, majd 15 éven keresztül nemzetközi integrált kommunikációs ügynökségeknél dolgozott ügyfélkapcsolati vezetőként.

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

 

Papp-Hajnalka200m

Papp Hajnalka, igazgatói asszisztens

2009 szeptembere óta segíti a Magyar Adományozói Fórum munkáját.  Kezdetben önkéntesként, 2010 márciusa óta igazgatói asszisztensként lát el feladatokat a szervezetnél. 2008-ban végzett a Debreceni Egyetem szociológia szakán.

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

 

 

 

 


 

 

 


  • MAF
  • Itthon
  • Külföld
  • Szavazás

Feltöltés alatt...